A kétbodonyi-romhányi csata története (1710. január 22.) II. Rákóczi Ferenc utolsó jelentősebb csatája 1703 tavaszán II. Rákóczi Ferenc herceg elhatározta, hogy élére áll a fegyverre kelt tiszaháti felkelőknek. Kezdetét vette a szabadságharc, mely nagy riadalmat keltett a nemesség körében. Rákóczi Ferenc a nagyszombati (1704. XII. 26.) és a trencséni (1708. VIII. 3.) csatavesztés után a Felvidéket elvesztette. 1710-re viszonylag nagy sereggel, az ország kicsiny északi részére vonult vissza. A Felvidéket szerette volna visszaszerezni. Kapóra jött, hogy a svéd király – orosz cár által megvert – seregének egy része Magyarországon keresett menedéket, és Rákóczi szolgálatába állt. A fejedelem kockázatos téli hadjáratra szánta el magát. 1710. január 18-án a Heves megyei Ecsédről kiindulva, Károlyi Sándor hadaival egyesülve, 20-án Kállón, 21-ről 22-re virradó éjszaka a Bercel melletti erdőben táborozott. Kállón buzdító beszédet intézett katonáihoz. A svédeket francia, a lengyeleket latin nyelven lelkesítette. A zord hidegben a pestis járvány miatt nem vitte katonáit lakott településre. A fagyott földön aludtak. Berceltől csatarendben vonultak Vadkert felé, ahol báró Damian Sickingen és gróf Saint Croix parancsnoksága alatt állomásozott a császári haderő. A kurucok haditerve szerint Romhányból Tereskén keresztül indultak volna a Vadkerten táborozók felé. Sickingen parancsnok hírt szerezve a kurucok jöveteléről, a labanc sereggel elhagyta földsáncokkal megerősített vadkerti táborukat, és Romhány felé indultak. A labanc seregben Croix tábornok, Savoyai Eugen herceg dragonyos ezredei, Hohenzollen, Uhlefeld, Althar, Viard, Ronchoff ezredei és az áruló Ocskaynak Trencsénnél megmaradt ezrede harcolt. Katonáik száma 12000 fő lehetett. A kurucok száma is 12000 fő volt az egykori források szerint. Grudzsinszky, lengyel tábornok hadához tartoztak a lengyel-, litván-, tatár katonák, 3000 fő, és 500 fő svéd vértes is. Bielk ezredes 200, Züllich ezredes 170, egy ismeretlen nevű dragonyos ezredes 160 fő parancsnoka volt. A kuruc generálisok közül Eszterházy Antal, Károlyi Sándor generális, Babócsay Ferenc dandárnok, Pauer Ferenc lovas ezredes és Bokros Pál ezredes volt velük. A németek a Lókos patak nyugati partjánál álltak, várva a kurucok megérkezésére. Rákóczi Felső-Bodonyból a Lókos patakon Romhányba történő átjutással, és hadai táborba helyezésével foglalkozott, amikor jelentették neki, hogy az ellenség 1500 főnyi lovassággal feléjük tart. Csatarendbe állíttatta a kurucokat. A fejedelem vezérkarával a Lókos patakkal szembeni Felső-Bodony végén lévő kiszögellő dombra, a hajdanvolt templom romjaihoz vonult. Ágyúit is erre a dombra vontatta, és innen irányította a csatát. 1710. január 22-én hideg, ködös napon délután 3 órakor vette kezdetét a csata, mely kb. másfél óra múlva véget is ért. Felső-Bodony és Romhány között a Lókos patak völgyében lévő mocsár övezte síkságon ütközött meg a két csapat. Rákóczi a csatáról így írt: „csatarendben voltunk, hátunkkal a patakra támaszkodva, jobb szárnyunkkal pedig –hová gyalogságomat helyezém- az említett mocsárra. Az ellenség mihelyt harcvonalamat megpillantotta szintén csatarendbe állott, hátával a mocsárra dülvén, s eképpen bal szárnyán fedezett oldallal kezde előnyomulni: miből azt következtetém, hogy harcvonalam végét képező gyalogságot akarja megtámadni, hogy így oldalba vehessen. Erre én negyed fordulatot tétettem, hogy bekeríthessem őt, minthogy az én hadvonalam az ellenségnél sokkal hosszabb vala, s a balszárnyunk végén álló lengyelek azon törekedtek, hogy némettel összecsaphassanak: e fordultok álltal annyira jobbra nyomták harconalomat, hogy a gyalogság majdnem a mocsárba szoríttatott.” A kurucok a csatát nagy lendülettel kezdték, bátran támadtak. Heves küzdelem alakult ki. A császáriak erős rohamát visszaverték. Sokan a mocsárba szorultak és megadták magukat a kurucoknak. A győzelem már-már Rákóczi kezében volt. Ezt Sickingen Bécsbe küldött jelentése is bizonyítja. Ekkor erőre kapott a kuruc csapatok rossz szokása, és fegyelmezetlensége. A lengyelekkel az élen, győzelemittasan hozzáfogtak a zsákmányoláshoz. Példájuk átragadt a sereg többi részére is. A harcot beszüntették, nem törődtek az ellenséggel. Még Sickingen tábornagy hintaját, társzekerét is kifosztották. Sickingen életét katonái mentették meg, mivel lovával együtt nyakig süllyedt a mocsárba. A kurucok fegyelmezetlenségét használták ki a császári csapatok, amikor a mocsárból elővánszorgó lovasságukat sorakoztatni kezdték. A svédek felismerve a helyzet veszélyességét szintén támadásra gyülekeztek, azt hitték, hogy az előnyomuló tiszántúli hadak is követik őket. Az alkonyi sötétség és a lőpor füstje miatt nem látták, hogy már csak egyedül küzdenek. A hajdúk lemaradtak. Ekkor fordult a hadiszerencse Rákóczi ellen. Croix tábornok észrevette a hézagot a svédek és a hajdúk között. A gyorsan összeszedett néhány száz lovassal áttört köztük, és balra kanyarodva az egész kuruc sereg háta mögé került. Erre a zsákmányoló kurucok rendezetlen hátrálásba kezdtek. A svédek is követték őket. A csata szerencsétlen kimeneteléhez hozzájárult Bodonyi Kajtár Miklós zavarkeltő magatartása is. A terepet jól ismerő, a császári csapatoknál szolgáló bodonyi földbirtokos 12 emberével egy bokros helyen akkora dobolást és lármát vitt végbe, hogy a kurucok azt hitték Vadkert felől újabb labanc had érkezik, és azon a szakaszon futásnak eredtek. (Kajtár Miklós III. Károly császártól címeres nemesi levelet kapott.) Rákóczi fejedelem is átlátta a helyzetet. Álláshelyéről a csata színhelyére vágtatott, hogy feltartóztassa a visszavonulókat. Ez már nem volt lehetséges. Leírások szerint Károlyi Sándor 800–1000 katonával a csata színhelyén tartózkodott. A kritikus fordulatnál Rákóczi röviden tárgyalt vele. Nem tudható miről. Tény, hogy Károlyi nem vett részt a küzdelemben. A romhányi csatát egyik fél sem nyerte meg, bár mindkét fél saját győzelme tudatában vonult vissza. A kurucok Guta, a labancok Vadkert irányába hagyták el a csatamezőt. A kuruc csapat vesztesége 406 fő, a császáriak 700-800 főt vesztettek. A harcászati siker kétségtelenül Sickingené. A romhányi csata, történészek szerint, mégis Rákóczinak hozott többet, mert legalább egy időre Érsekújvár felszabadult a császári szorongatásból. A csata katonai előnyeit a kurucok nem tudták kihasználni. A romhányi csata után Rákóczi feladta Nógrád megyét. A nemesség egy része elfordult a fejedelemtől, s voltak akik árulókká váltak. Rákóczi a csatavesztést elsősorban tisztjeinek tapasztalatlanságában és a rosszul kigondolt csapatfelállásban látta. Az ütközet során elhunyt kurucoknak részben a csatamező közelében lévő Vérhegy nevű domb szolgál nyughelyül, de az alsó-bodonyi evangélikus temetőben és a környező falvak temetőiben is leltek kuruc sírokat. A csata során elhunyt kuruc tisztek – Babócsay Ferenc dandárnok, Pauer Ferenc ezredes, Andreánszky Zsigmond, Becse András és Pásztori Horváth István alezredesek – emlékét a kétbodonyiak kegyelettel őrzik.

Forrás: http://beszelamarvany.lapunk.hu/