|
Kétbodony Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
3 / 2010 (III. 1.) rendelete
a szociális ellátások helyi szabályairól.
A képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 16.§ (1) bekezdésében biztosított jogalkotói jogkörében eljárva a szociális igazgatásról és ellátásokról szóló 1993.évi III. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 38.§-ában kapott felhatalmazás alapján a szociális ellátások helyi szabályairól szóló 16/2004(IV.29) sz. rendelet és módosításai egységes szerkezetbe foglalásával az alábbi rendeletet alkotja:
A rendelet célja
1. §
A rendelet célja, hogy a minimális szociális biztonság megteremtése és megőrzése érdekében a község költségvetésének és teherbíró képességének figyelembevételével meghatározza a helyi önkormányzat által biztosított egyes szociális ellátások formáit, szervezetét, a pénzügyi és természetbeni ellátásokra való jogosultság feltételeit.
A rendelet hatálya
2. §
A rendelet hatálya kiterjed Kétbodony községben állandó lakóhellyel rendelkező és életvitelszerűen itt tartózkodó az Sztv. 3.§. (1) bek.-ben foglalt személyekre.
Eljárási hatáskörök
3. §
(1) E rendeletben meghatározott szociális feladat és hatásköröket a képviselő – testület, átruházott és saját hatáskörében a polgármester gyakorolja és a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004.évi CXL törvény (a továbbiakban: Ket.) előírása szerint látja el.
(2) A képviselő-testület hatáskörébe tartozik
-
Közcélú munka megszervezése ( Sztv. 36, 37, 37/A .§.)
-
Lakásfenntartási támogatás – normatív helyi támogatás
-
Ápolási díj – Sztv. 43/B § alapján tartósan beteg ápolása esetén
-
Átmeneti segély
-
Gazdálkodását segítő támogatás
-
Szociális ellátás megtérítésének elrendelése
(3) A polgármester átruházott hatáskörébe tartozik:
-
Szociális étkeztetésre jogosultság megállapítása
-
Ápolást, gondozást nyújtó intézménybe utalás
-
Rendkívüli átmeneti segély
-
Temetési segély
(4) A polgármester saját hatáskörébe tartozik:
(5) Az Sztv-ben biztosított jogkörében eljárva a jegyző dönt:
a.) Az időskorúak járadékának megállapításáról, módosításáról, megszüntetéséről és kétévente felülvizsgálja azt. (Sztv. 32/B-32/E. §.)
b.) Aktív korúak ellátásának megállapításáról, módosításáról, megszüntetéséről és felülvizsgálatáról (Sztv. 33.§, 35.§ , 37/F .§.)
c.) A közgyógy ellátásra való jogosultság megállapításáról. (Sztv. 49.-53. §.)
e.) Egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság megállapítása ( Sztv. 54.§.)
(6) A képviselő-testület és a polgármester szociális feladatkörét a Körjegyzőség utján látja el.
Általános rendelkezések
4. §
(1)A szociális ellátás megállapítása kérelem alapján történik az erre a célra rendszeresített
formanyomtatványon / 1.sz. melléklet /
-
A kérelemhez csatolni kell: kérelmező és családja:
-
személyi adataira, jövedelmi-,vagyoni helyzetére és a tartásra vonatkozó nyilatkozatot (2.sz. melléklet )
-
jövedelem igazolását a jövedelmi helyzetről:
-
havi rendszerességgel mérhető jövedelmek esetén a kérelem benyújtását megelőző hónapról,
-
havi rendszerességgel nem mérhető jövedelmek esetén ( mezőgazdasági bevételről ) a kérelem benyújtását megelőző 1 év jövedelméről,
-
egyéni vállalkozók esetén további iratok:
-
Átmeneti, lakásfenntartási illetve temetési segély iránti kérelemhez csatolni kell a jogosultság megállapítására vonatkozó igazolásokat is. (orvosi igazolás, közüzemi hátralék igazolás, temetési számla stb…)
-
A kérelmet a Körjegyzőség kétbodonyi hivatali egységénél kell benyújtani.
5. §
-
A kérelemben foglaltak és az igény megalapozottságának vizsgálata céljából a Körjegyzőség igazgatási ügyekkel foglalkozó előadója környezettanulmányt készíthet. A környezettanulmány elkészítéséről a polgármester hozza meg a döntést.
-
Akinek helyi önkormányzati köztartozása van, csak a képviselő-testület méltányossági döntése alapján részesülhet szociális ellátásban. A megállapított szociális ellátásból le kell vonni a köztartozás összegét.
6. §.
(1) A képviselő-testület a kérelem elbírálásáról a benyújtást követő testületi ülésen, de legkésőbb 60 napon belül, a polgármester 15 napon belül dönt, melyről a kérelmezőt egyedi határozattal értesíteni kell.
-
A testület döntése és a polgármester saját hatáskörében hozott döntése ellen fellebbezésnek helye nincs. A döntés ellen 30 napon belül–jogszabálysértésre hivatkozva - keresetet lehet benyújtani a Nógrád Megyei Bírósághoz.
-
A polgármester átruházott hatáskörben hozott döntése ellen 15 napon belül fellebbezéssel lehet élni, melyet Kétbodony Községi Önkormányzat Képviselő-testületéhez kell benyújtani.
7. §
-
A kérelmező köteles együttműködni az eljáró személyekkel. Köteles a szociális helyzetére vonatkozóan a valóságnak megfelelően nyilatkozni. Amennyiben erre nem hajlandó, úgy a kérelmet el kell utasítani.
-
Rendkívüli eset kivételével egy éven belül nem jogosult, illetve önmagát zárja ki az a személy (család) a szociális juttatásból, aki valótlan tényt állit, megtévesztő adatot szolgáltat vagy családja megélhetését felróhatóan veszélyezteti.
-
A megélhetés szempontjából különösen felróható magatartásnak minősül, ha a kérelmező vagy közeli hozzátartozója munkanélküli ellátásra azért nem jogosult, mert korábban semmilyen kereső tevékenységet nem végzett, munkahelyszerzés céljából a Munkaügyi Központtal, a helyi Önkormányzattal nem működik közre, italozó életmódot folytat
-
A (3) bekezdésben foglalt esetekben a kiskorú gyermekek védelme érdekében az intézményi térítési díjakat ( étkeztetés ) részben vagy egészben az Önkormányzat átvállalhatja.
-
A támogatás folyósítása jogszabályi feltételeinek megfelelő meglétét a Sztv. szerint felül kell vizsgálni. Ekkor a kérelmet az ügyfélnek meg kell újítani.
-
A támogatást, ha megállapításra kerül – a kérelem benyújtásától kell folyósítani.
-
A megítélt támogatásokat a következő hó 5. napjáig kell kifizetni, kivéve az átmeneti segélyt és a temetési segélyt.
(8) Ha az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összege, illetve az Sztv. 38 § (3) bekezdése szerinti egy négyzetméterre jutó elismert havi költség összege változik, a változás időpontjától a szociális ellátást, illetve a lakásfenntartási támogatást az új összegnek megfelelően kell folyósítani.
(9) A megállapított pénzbeli ellátás folyósítása, segély kifizetése határozat alapján a polgármester utalványozása, a körjegyző ellenőrzése, ellenjegyzése, a pénzügyi ügyintéző érvényesítése után az Önkormányzat pénzintézeténél közvetlenül történik. A kifizetési jegyzéket a szociális ügyintéző készíti el és kifizetés előtt köteles azt ellenőrzésre, ellenjegyzésre, érvényesítésre jogosult személyeknek átadni.
(10) Az itt nem szabályozott esetekben az Sztv. 3-24 § - ban foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni.
Szociális rászorultságtól függő pénzbeni ellátások
Időskorúak járadéka
8.§.
(1) Kérelemre a Képviselő-testület időskorúak járadékába részesíti azt a kétbodonyi lakost, aki az SZtv. 32/B §-ban foglalt feltételeknek megfelel.
-
A járadék havi összege az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80%-a, egyedülálló esetén 95%-a, amennyiben nem rendelkezik jövedelemmel. Jövedelemmel rendelkező esetében erre a százalékos összegekre kell kiegészíteni a jövedelmet, amely nem lehet kevesebb havi ezer forintnál.
-
Az itt nem szabályozott kérdésekben az Sztv, 32.§. – 32/E .§.-ban foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni.
Aktív korúak ellátása
9. §.
-
Kérelemre a jegyző aktív korúak ellátására való jogosultságot állapít meg annak a szentei lakosnak, aki az Sztv. 33.§. – 34.§.-aiban foglalt feltételeknek megfelel.
-
Az aktív korúak ellátására jogosult személy részére a jegyző
-
rendelkezésre állási támogatást (RÁT) állapít meg, ha az Sztv. 37.§.-ban foglalt feltételeknek megfelel, vagy
-
rendszeres szociális segélyt (RSZS) állapít meg, ha:
1, az Sztv. 37/B.§. a,-c, pontokban foglalt feltételek valamelyikének megfelel továbbá
2, a (3.) bekezdésben foglalt feltételnek megfelel.
-
A testület az Sztv. 37/B.§. (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján nem állapít meg – az Sztv. 37/B.§. (1) bekezdés a, b, c, pontjában biztosítottakon túl – további feltételt a rendszeres szociális segélyre való jogosultság biztosítása érdekében.
-
Az aktív korúak ellátására jogosult személy köteles az Sztv. 35.§.-36.§.-aiban előírt feltételeket, kötelezettségeket teljesíteni.
-
A rendszeres szociális segélyben részesülő személy – a segély folyósításának feltételeként – köteles a Nyugat Nógrád Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat családgondozójával együttműködni. Az együttműködés keretében köteles az Sztv.37/D.§.-ban előírt kötelezettségeket teljesíteni.
-
Meg kell szüntetni az aktív korúak ellátására való jogosultságát annak a személynek, akinél az Sztv. 37/F.§.-ban előírt feltételek valamelyike bekövetkezik.
-
Az ellátás igénylése a 3. sz. melléklet szerinti kérelem – jövedelem és vagyonnyilatkozat – kitöltésével és az érintettek sajátkezű aláírásával történik.
-
Amennyiben az ellátásra jogosult a (4), (5), (7) bekezdése alapján teljesítendő kötelezettségének nem tesz eleget, az az együttműködési kötelezettség megszegésének minősül, melynek következménye az ellátási igény elutasítása vagy megállapított ellátás folyósításának a megszüntetése együttműködési kötelezettség nem teljesítése miatt. Ismételten csak valamennyi jogosultsági feltétel teljesítése után részesülhet a kérelmező aktív korúak ellátásában.
-
Amennyiben a kérelem, - jövedelem és vagyonnyilatkozat - kitöltésénél a kérelmező valótlan adatokat közöl, vagy tényadatokat nem közöl, együttműködést nem vállalónak minősül, amiért a kérelmet el kell utasítani.
-
Az itt nem szabályozott kérdésekben az Sztv. rendelkezéseit kell alkalmazni.
Lakásfenntartási támogatás
10. §
(1) A lakásfenntartási támogatás a szociálisan rászorult személyeknek, családoknak az általuk lakott lakás vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség fenntartásával kapcsolatos kiadások viseléséhez nyújtott hozzájárulás.
(2) A képviselő – testület kérelemre lakásfenntartási támogatást nyújt.
a.) az 1993 évi III tv (Sztv) 38 § (2), (4) bekezdéseiben foglalt feltételek alapján jogosultnak ( a továbbiakban: normatív lakásfenntartási támogatás)
-
az adósságkezelési szolgáltatásban részesülő személynek,
(3) A normatív lakásfenntartási támogatás havi összege az Sztv. 38 § (6) bekezdés a.) pontja szerinti összeg, de minimum 2.500 Ft.
(4) A normatív lakásfenntartási támogatás a jogosultság megállapításától egy évig szól.
(5) Lakásfenntartási támogatás ugyanazon lakásra (háztartásra) csak egy jogosultnak és a 10 § (2) bekezdésében megállapíthatók közül csak egy fajta állapítható meg egy időben.
(6) A lakásfenntartási támogatás a kérelmezőt a kérelem benyújtása hónapjának első napjától illeti meg.
(7) A testület a helyi lakásfenntartási támogatás helyett eseti támogatást (átmeneti segélyt) állapíthat meg annak, aki tüzelőt vásárol.
(8) Az itt nem szabályozott kérdésekben az Sztv. 38 § - 39 §-ban foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni.
Ápolási díj:
11. §
-
Ápolási díj a tartósan gondozásra szoruló személy otthoni ápolását ellátó nagykorú hozzátartozó részére biztosított anyagi hozzájárulás.
-
Az ápolási díjra jogosultság feltételeit az Sztv. 41-44 .§.-ok tartalmazzák.
-
A 18 életévét betöltött tartósan beteg személy ápolását, gondozását végző hozzátartozó részére a képviselő-testület nem állapítja meg az ápolási díj folyósításának lehetőségét. A kérelem elbírálása a jegyző hatáskörébe tartozik.
-
A súlyosan fogyatékos és a 18 év alatti tartósan beteg ápolásáért az ápolási díjat az Sztv. 41.§-42.§-ban foglaltak szerint, a fokozott ápolást igénylő súlyos fogyatékos ápolásáért az ápolási díjat az Sztv. 43/A §-ban foglaltak szerint a jegyző állapítja meg.
-
Az ápolási díj havi összegét az Sztv. 44.§-a alapján kell megállapítani.
-
Nem jogosult ápolási díjra az Sztv. 42.§. szerinti hozzátartozó.
-
Az ápolási díj folyósításának jogosultságát a képviselő-testület évente felülvizsgálja.
-
Az itt nem szabályozott kérdésekben az SZtv. 40.§. – 44.§.-ban foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni.
Átmeneti segély
12. §
-
A képviselő-testület a létfenntartását veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe került, valamint időszakosan vagy tartósan létfenntartási gondokkal küzdő személy részére átmeneti segélyt nyújt.
-
Létfenntartását veszélyeztető rendkívüli élethelyzetbe kerültnek minősül az a személy, aki:
a.) tartósan beteg és ebből eredően jövedelem kiesése keletkezik,
b.) elemi kár, baleset vagy bűncselekmény sértettje, és anyagi segítségre szorul,
c.) közüzemi díj hátralékát önhibáján kívül kiegyenlíteni nem tudja,
d.) nagyobb összegű előre nem látható, vagy nem tervezhető jelentős többlet kiadások merülnek fel, melyet önhibáján kívül teljesíteni képtelen,
e.)egyéb, különös méltánylást érdemlő, nem szabályozható helyzetbe kerül.
-
Átmeneti segély a (2).bekezdésében meghatározott feltételek fennállása esetén akkor állapítható meg, ha a kérelmező, ill. családjában az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg:
-
családok esetén az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét,
-
egyedül élők esetén az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 150 %-át.
-
A képviselő-testület rendkívül méltánylást érdemlő esetben a (3) bekezdésben meghatározott jövedelemhatártól eltérhet és az (5) bekezdésben meghatározott összegnél nagyobb összegben is megállapíthat átmeneti segélyt.
-
Az átmeneti segély összege évente nem haladhatja meg:
-
kiskorú gyermeket, vagy gyermekeket nevelő családok esetén az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének kétszeresét,
-
gyermektelen családok, vagy egyedül élő kérelmező esetén az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét.
-
A rendszeres szociális segélyben vagy rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülő családok csak rendkívüli méltánylást érdemlő esetben részesülhetnek átmeneti segélyben.
-
Átmeneti segély egyszeri alkalommal és időszakos támogatásként is megállapítható.
-
Az időszakos támogatásként megállapított átmeneti segély negyed és félévre szólhat és havonta fizetendő.
-
Az átmeneti segély elbírálásánál a kérelmező és családja egységes elbírálás alá esik. Egy családon belül több személy részére megállapított átmeneti segélyeket - egyszeri és időszakosokat - évente össze kell számítani, mely nem haladhatja meg az (5)bek. meghatározott összegeket.
-
Az átmeneti segély készpénzben, vagy más módon ( élelmiszer, közműhátralék kiegyenlítése, stb..) is nyújtható.
Rendkívüli átmeneti segély
13. §.
-
Nyolc napon túli kórházi gyógykezelés esetén a gyógykezelt a 12.§. feltételei szerint évente kétszer részesülhet egyszeri átmeneti segélyben.
-
A polgármester rendkívüli méltánylást érdemlő esetben 12.§. (3) bek.-ben meghatározott jövedelem határtól eltérve maximum 10.000.-Ft rendkívüli segélyt állapíthat meg. Erről a következő ülésén a testületet önként tájékoztatni köteles.
Temetési segély
14. §
-
Temetési segélyben részesíthető kérelemre az, aki a meghalt személy eltemettetéséről gondoskodik és családjában az egy főre jutó jövedelem nem éri el az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének háromszorosát.
-
A temetési segély összege nem lehet kevesebb a községben szokásos legolcsóbb temetési költség 10%-ánál. Összege 10 000.- Ft temetésenként.
-
A temetési segély iránti kérelemhez mellékelni kell a temetési költségekről kiállított számlák eredeti példányát.
-
A temetési számlákat a kérelmezőnek vissza kell adni, melyre a megállapított segély összegét rá kell vezetni.
-
Nem részesülhet temetési segélyben, aki a hadigondozásról szóló 1994.évi LXV.tv. 16.§.-a alapján temetési hozzájárulásban részesült.
-
Különösen méltánylást érdemlő esetben a polgármester a (2) bek.-ben meghatározott összegtől magasabb összegű temetési segélyt is megállapíthat, ha a temetési költségek viselése a kérelmezőnek vagy családjának a létfenntartását veszélyezteti.
-
A temetési segélyeket a polgármester átruházott hatáskörben bírálja el.
-
A temetési segély elbírálását az igénylés beadásakor, kifizetését a következő munkanapon kell teljesíteni.
Természetben nyújtott szociális ellátások
Köztemetés
15. §
-
A polgármesternek az Sztv. 48.§.-a alapján kell gondoskodnia az elhúnyt személy önkormányzati költségen történő eltemettetéséről, ha
-
-
nincs vagy nem lelhető fel az eltemettetésre köteles személy, vagy
-
az eltemettetésre köteles személy az eltemettetésről nem gondoskodik.
-
Az elhunyt személy utolsó lakhelye szerinti és a eltemettetést végző települési önkormányzat az Sztv. 48.§. (2) – (4) bekezdésben foglaltak szerint köteles eljárni a köztemetés költségeinek megtérülése, megtérítése érdekében.
Közgyógy ellátás
16. §
(1) Az Sztv. 50.§.(3) bekezdése figyelembevételével az önkormányzattól méltányosság alapján közgyógyellátásra jogosult aki:
a.) egyedül él és havi nettó jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 200%-át, és a havi rendszeres gyógyító ellátása költsége meghaladja az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 25%-át.
b.) családban él és a család egy főre jutó havi nettó jövedelme nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 150%-át, és a havi rendszeres gyógyító ellátása költsége meghaladja az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 25%-át.
(2) A közgyógyellátási igazolvány után az önkormányzat az Sztv. 53. § (1) bekezdése szerint fizeti a térítést a MEP részére.
(3) A közgyógyellátás megállapítása az Sztv. 50§. (4) bek. alapján a jegyző hatáskörébe tartozik
Adósságkezelési szolgáltatás
17. §
A képviselő – testület lakhatást segítő adósságkezelési szolgáltatást nem nyújt.
Egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság
18. §
(1) Az Stv. 54. § alapján a jegyző az egészségügyi szolgáltatás igénybevétele céljából annak a személynek állapítja meg szociális rászorultságát
a) akinek családjában az egy főre jutó havi jövedelem az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 120 %-át
b) aki egyedül élő és jövedelme az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 150%-át nem haladja meg,
és családjának vagyona nincs.
(2) A jegyző hatáskörében
a./ megállapítja a rászorultság tényét,
b./ hatósági bizonyítványt állít ki,
c./ a rászorultság megszűnésekor a hatósági bizonyítványt bevonja, az elveszett, megsemmisült bizonyítvány érvénytelenné nyilvánításáról gondoskodik.
(3) A jegyző a kiállított bizonyítványokról nyilvántartást vezet az Szt. 18.§-ában foglaltakon túlmenően, mely tartalmazza:
- a bizonyítvány sorszámát,
- a bizonyítvány érvényességi idejét,
- a bizonyítvány jogosultjának társadalombiztosítási jelét.
Személyes gondoskodást nyújtó ellátások
19. §
(1) Személyes gondoskodás keretében a szociálisan rászorulók részére a képviselő – testület az alábbi szociális alapszolgáltatásokat biztosítja.
1, Falugondnoki szolgáltatás (családsegítés)
2, Házi segítségnyújtás.
3, Szociális étkeztetés
(2) A képviselő – testület a falugondnoki szolgáltatás biztosítására falugondnoki szolgálatot, a szociális étkeztetés biztosítására szociális étkeztetés szolgálatot működtet. A házi segítségnyújtást társulásban látja el.
Falugondnoki szolgáltatás
20. §
-
A falugondnoki szolgáltatás célja a község kereskedelmi és egészségügyi ellátásában meglévő hátrányok csökkentése, kiegyenlítése. Az önkormányzatok részére kötelezően előírt szociális alapellátások teljeskörű biztosítása, a község lakói életkörülményeinek javítása.
-
A falugondnoki szolgáltatás a 13/2000 ( VI.30) sz. rendelettel létrehozott falugondnoki szolgálat által valósul meg. A falugondnoki szolgálat munkáját elfogadott szakmai program alapján működési engedéllyel látja el.
Szociális étkeztetés
21. §
-
Személyes gondoskodás körébe tartozó szociális étkeztetésre jogosult, akinek szociális helyzete vagy egészségi állapota miatt a napközbeni ellátás nem biztosított.
-
Szociális étkeztetésben kell részesíteni azt az igénylőt-ill. általa eltartottakat – is, aki kora vagy egészségi állapota miatt nem képes az étkezésről gondoskodni más módon. Ebben az esetben a térítési díj alapja az élelmezési nyersanyagköltség, valamint az étkeztetéssel kapcsolatosan felmerült költségek az egy ellátottra jutó napi összege áfá-val növelten.
-
Az étkezésért fizetendő: a térítési díj napi összege szorozva az igénybe vett étkezések számával, mely nem haladhatja meg az ellátást igénybe vevő rendszeres havi jövedelmének 25%-át.
-
A szociális étkezés napi egyszeri meleg étkezést jelent, és a polgármester engedélyezi.
-
A szociális ellátás személyi térítési díját a megállapított intézményi térítési díj alapján évente kétszer lehet megállapítani.
-
A személyi térítési díj megállapításánál az ellátott havi rendszeres jövedelmét kell figyelembe venni.
Házi segítségnyújtás
22. §
Az önkormányzat társulás útján házi segítségnyújtás keretében gondoskodik:
-
azokról az időskorú személyekről, akik otthonukban önmaguk ellátására saját erőből nem képesek és róluk nem gondoskodnak,
-
azokról a pszichiátriai betegekről, fogyatékos személyekről, valamint szenvedélybetegekről, akik állapotukból adódóan az önálló életvitellel kapcsolatos feladataik ellátásában segítséget igényelnek, de egyébként önmaguk ellátására képesek,
-
azokról az egészségi állapotuk miatt rászoruló személyekről, akik ezt az ellátási formát igénylik, illetve bentlakásos intézményi elhelyezésre várakoznak.
Gazdálkodást segítő támogatás
23. §
-
Aki rendszeres átmeneti segélyre jogosult, kérheti ezen ellátás családi szükségletek kielégítését szolgáló, gazdálkodást segítő támogatásként történő megállapításaként a képviselő-testülettől.
-
Támogatás formájaként munkaeszközök, a munkavégzéshez szükséges forgó eszközök, valamint szaktanácsadás biztosítását vállalhatja a képviselő-testület. A szaktanácsadást a Nm-i Regionális Vállalkozásfejlesztési alapítvány, ill. a helyi falugazdász végzi.
-
A támogatás mértéke a képviselő-testület által megállapított rendszeres átmeneti segély 10%-al növelt összege.
-
A támogatási kérelmet a képviselő-testülethez kell benyújtani.
-
A képviselő-testület a kérelmet a benyújtástól számított 60 napon belül köteles elbírálni.
-
A támogatott jogosult helyi adókedvezményre az adó 50%-áig.
-
A támogatott köteles:
-
legalább egy óra szaktanácsadáson részt venni, az erről szóló igazolást bemutatni,
-
a vásárolt készletek, eszközök számláját a támogatás felvételétől számított 15 napon belül a körjegyzőnek bemutatni, aki ennek másolatát csatolja a kifizetési bizonylathoz,
-
a támogatás megállapításától számított 30 napon belül igazolni a körjegyzőnek, hogy egyéni vállalkozói igazolványt, ill. őstermelői igazolványt kiváltotta, ill. vállalkozást alapított.
(8) Aki a (7) bek.-ben foglaltakat megszegi önkormányzati támogatása két éven át megtagadható.
Értelmező rendelkezések
24.§
Család:
Egy lakásban, intézményben együtt élő, ott bejelentett lakhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező közeli hozzátartozók közössége.
Egy háztartás:
Egy lakásban együtt élő, ott bejelentett lakhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek közössége.
Közeli hozzátartozó:
-
a házastárs, az élettárs
-
- a 20 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező,
- a 23 évesnél fiatalabb önálló keresettel nem rendelkező, nappali oktatás munkarendje szerint
tanulmányokat folytató,
- a 25 évesnél fiatalabb, önálló keresettel nem rendelkező, felsőoktatási intézmény nappali tagozatán tanulmányokat folytatók, valamint korhatárra tekintet nélkül a tartósan beteg, illetve a testi, érzékszervi, értelmi, beszéd – vagy más fogyatékos vérszerinti, örökbefogadott, illetve nevelt gyermek,
-
a 18. életévét be nem töltött gyermek vonatkozásában a vérszerinti és az örökbefogadó szülő, illetve a szülő házastársa vagy élettársa.
Egyedül élő: Az a személy, aki egyszemélyes háztartásban lakik.
Egyedül álló: Az a személy, aki hajadon, nőtlen, özvegy, elvált vagy házastársától külön él,
kivéve, ha élettársa van.
Záró rendelkezések:
25. §
-
-
E rendelet 2010 március 1-én lép hatályba, de rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell. A hatálybalépéssel egyidejűleg hatályát veszti az Önkormányzat 16/2004 (IV.29) sz. rendelete és az azt módosító 21/2004 ( VI.18) sz., 31/2004 (XII.15) sz., 16/2005 (X.17) sz., és a 9/2006 (VIII.25) sz. rendelete.
-
A rendeletet a helyi önkormányzat hirdetőtábláján – 15 napra - történő kifüggesztéssel ki kell hirdetni.
Kétbodony, 2010, február 26.
………………………….. ……………………….
Holes Imre Nagy Kálmán
polgármester körjegyző
Kihirdetve: 2010, március 1.
……………………….
Nagy Kálmán
körjegyző
Jogharmonizációs záradék:
E rendelet a belső piaci szolgáltatásokról szóló, az Európai Parlament és a Tanács 2006/123/EK irányelvnek való megfelelést szolgálja.
|